Kategóriák
Motor

Egy GS300 az örökkévalóságnak

2022-t írunk, ebben az évben töltötték be 17. életévüket a 2005-ben megjelent GS-ek, amik ezzel már beléptek abba a korba, ahol a futásteljesítmény és a kor megkövetelheti a plusz figyelmet és törődést műszaki szempontból.

“Nem úgy volt, hogy megbízható és sosem romlik el?”

– zeng fel a kérdés a hátsó sorokban. A válasz egyszerű: semmi nem örök életű, illetve nem mindegy, hogy valami havonta dob valamilyen hibakódot, vagy pár évente. Egy 17 éves közel 250 lóerős, 3 literes motorral rendelkező hátsó kerekes autó 6 fokozatú automata váltóval sem örök életű, főleg akkor nem, ha nem foglalkozunk vele.
Ennek az autónak három ismert típusproblémája van, mindegyik 10 év felett kezdett el jelentkezni.

  • Az első problémaforrás a közvetlen befecskendezésű motor kokszosodása, az abból eredő leragadó gyűrű és emelkedő olajfogyasztás (ahogy rengeteg más típusnál, márkánál is).
  • A második a rettegett VVT-i kerék
  • A harmadik pedig az automata váltó meghibásodása, mely a fokozatok közti késéssel, rángatással kezdi jelezni “örökléte” végét.

Ha ezeket a problémákat megoldjuk, az autó legalább újabb 17 évig vígan tudja szaggatni az aszfaltot. Akinél a három típushiba egyszerre jelentkezik, tényszerű, hogy az autó értékének akár kétharmadát is ráköltheti a felújításra.
A cikk egy olyan GS300-ról szól, amely a kokszosodás hatására leragadt gyűrűk miatt fogyasztotta a motorolajat. Tulajdonosa frissen vásárolta, és úgy döntött, hogy felújít rajta mindent, amit csak lehet, nem csak a típusproblémákat. A váltót az előző tulajdonosa már felújította, így azzal nem kellett foglalkozni, tehát jöjjön a motor.

A hengerfej levétele után tisztán látszik, hogy ez a motor mennyire képes kokszolódni, ami bár nem olyan mértékű, mint egy turbós közvetlen befecskendezésű modern motor, viszont mindenképp érdemes ebben a korban kitisztítani. A hengerfejet a szelepekkel elküldtük gépműhelybe felújításra.

Az olajfogyasztást viszont a dugattyúgyűrűkbe beégett olajkoksz okozza. Az alábbi képen jól látható, hogy a (fentről lefele a harmadik) gyűrűbe beleragadt a koksz (égett, megszáradt olajsár), ez leragadást és olajozójáratok elzáródását okozza.

A hajtórúd csapágy cseréje és alapos tisztítás után már elkezdődhetett a visszaépítés a már tiszta blokkba. A tiszta dugattyúkon most már friss gyűrű látható olajsár nélkül.

A gépműhelyből visszakapott hengerfejek visszaépítése után már csak a VVT-i kerék cseréje maradt, majd visszatettük a vezérlést. Fontos tudni, hogy csak a szívó oldali VVT-i kerék okoz hidegindításos csörgést, a kipufogó oldali nem, így azt nem éri meg cserélni.
A motorgenerállal így kész is vagyunk, a címben szereplő GS300 motorja további hosszú-hosszú gondtalan éveket kapott, de még itt közel sincs vége. A tulajdonos gondos gazdája kíván lenni az autónak, így nem állt meg a motor rendbetételének.
A motorfelújítás közben kiderült, hogy a kipufogó itt-ott már lyukas, kifúj, ezért tulajdonosa úgy döntött, hogy legyen az is új:

Mi is következzen?

Motor, váltó, futómű, elektronika, beltér rendben. Hogy is őrizhetünk meg egy ilyen autót még sok ideig?

Alvázvédelem

Ha már felújítunk, legyünk alaposak!

Az autó így profi alváz- és üregvédelmet is kapott, valamint néhány kisebb rozsdásodás is javításra került. Ne feledjük, hogy alapos alvázvédelemmel ellátni egy autót sok idő, akár több napos munka. A futómű alkatrészeket és a bölcsőt levesszük a helyéről, megtisztítjuk és bevonjuk rozsdagátló és felületvédő anyaggal.
Az alábbi képen a leszerelt bölcsőt és néhány további futómű alkatrészt látunk:

Első ránézésre nem tűnik rossznak az állapotuk, viszont sok-sok év múlva ez csak rosszabbra fordulhat, jobbra nem. Nézzük, hogyan is néz ki kezelés után:

Majd pedig alvázvédelem és visszaszerelés után kezd kialakulni a végeredmény:

Összegzés

Az autón felújításra került a váltó, a motor, illetve alvázvédelmet is kapott. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az autó jelenleg műszakilag tökéletes állapotban van, kevés párja lehet az utakon.